Kezdek egyre ingerültebb lenni. Eddig 4 iskolában voltam, tudom hogy milyen nehéz beilleszkedni, de azt nem, hogy milyen az angolok között. Főleg, hogy még a nevemet sem képesek kiejteni. Most éppen ez a legnagyobb bajom! Ma jön Karolina és Louis kipakolni a hűtőt, mikor kb. egy hete elköltöztek, fasza az a helyzet, hogy hivatalosan  nem laknak itt 18.-a óta – hívatlanul meg pláne régebb óta költöztek el- és a hűtő több mint fele az ő rohadmányos ételeikkel van tele. A mélyhűtőt ne is említsem. Igazából nem utálom különösképpen őket,  Loui egy kedves-aranyas ember, csak az, hogy meghalt a gyerekük Karolinát teljesen kikészítette, ami nem csoda, -habár én nem szeretnék gyereket sajátot meg aztán tényleg nem- mert tényleg nagyon várta, csak az angol orvosok basznak figyelni arra, ha a gyereknek púposodik a feje és a teste félig le van bénulva. Mindegy, ez egy másik törpénet…

Hiányzik a régebbi életem. Mindig az kell ami nincs, de leginkább az ami elmúlt, kezd ez kurvára irritálni magamban. Meg mindenki másban. Az is jó ahogy most vagyok imádom ezt a házat, a környék kibaszott szép, és olyan jó néha csak sétálni, a csípős, de kellemes hidegben. Nem szeretném ezt tönkre tenni a sulival, mert azonnal önsajnálat módba’ rakom magam. És nem akarom azt, hogy mások lássák. Azt hiszik erős vagyok, ami igaz is, de nem annyira mint hiszik. Anna az egyetlen aki aki 90%-ban ismer. Meg Bea, de nem ugyanazt a 90%-ot ismerik. Imádom magamat dicsérni. És!! Mások is szeretnek… Nem tudom miért, de azt hiszik jó fej vagyok. hahahah, persze…